Üdvözöljük!

api-gar-logo
Tiszaigar Község Önkormányzata 2011-ben kezdte el a START munkaprogramot. Az önkormányzat főcélkitűzése az volt, hogy a településen lakó segélyben részesülő személyek munkát kaphassanak. Ez a terv teljes mértékben sikerült is, hiszen aki Tiszaigaron dolgozni szeretett volna, az dolgozhatott is.

A tevékenységek között kiemelt szerepet kapott a mezőgazdasági projekt, azon belül is a méhészet. Az országban Tiszaigar volt az egyedüli, aki START munkaprogram keretein belül méhészkedésbe kezdett, ezzel a tevékenység úttörői lettünk. A méhészkedésben fantáziát, üzletet láttunk és az évek alatt méhcsaládjaink szaporodtak, termeltek, a tevékenységünk jó irányba haladt, hozzáértően végezték dolgozóink a méhész tevékenységet.

Hosszú távú terveink között szerepelt, hogy a méhészetet tovább fejlesszük és valamilyen integrátori szerepet töltsünk be, próbáljuk összefogni a méhészeket, és segítsünk a piac felkutatásában. Így mertünk nagyot álmodni, és az álom 2014-re már realizálódni látszott, amikor egy kiegészítő pályázat során sikerült 35 millió forintot nyernünk, melyből megvásároltunk egy már korábban működő mézüzemet Tiszafüreden. A mézüzemet már szociális szövetkezet formájában kívántuk működtetni 2015-től, melynek egyik lába a méhészet és a mézüzem, a méz felvásárlása és értékesítése. Az üzemhez tartozik egy családi ház is, melyből még idén egy szociális boltot kívánunk kialakítani és összefogni a választókörzet polgármestereit és településeit, így a START-ban megtermelt termékeinket ebben a boltban kívánjuk értékesíteni.

2015. február 17. napján bejegyzésre került az API-GAR Szociális Szövetkezet, melynek fő tevékenysége a méhészet, a mézelőállítás, mézcsomagolás, és forgalmazás, asztalos tevékenység ( méhkaptár-készítés ), kőműves tevékenység ( sírkőkészítés ). A szövetkezetnek hét alapító tagja van. A mézüzem átadására 2015. április 13. napján került sor.

Szociális Szövetkezet